Szinte mindenki hallott már a fekete maszkról, amit igazi csodaszerként tartanak számon. Úgy tűnik azonban, hogy sokkal többet árt, mint használ ez az új őrület.
Pár hónapja mindenki a fekete maszk jótékony hatásairól áradozik, ám valójában ez a „csodaszer” többet árt, mint használ. A fekete maszk elvileg az összes mitesszert eltávolítja az arcról, így nem csoda, ha ilyen nagy az érdeklődés a termékkel kapcsolatban. Interneten a különböző oldalakon akár tízezer forintot is elkérnek egy tubusért, a kínai boltokban azonban pár száz forintért kipróbálható ez az újdonság.
Az érzékeny bőrűek számára egy igazi kínzással ér fel a maszk lehúzása, ami komoly sérüléseket is okozhat a bőrön. A bőrgyógyászok nagyon ellenzik a használatát, hiszen a mitesszereken kívül az apró szőrszálakat is kitépi, ráadásul a természetes olajréteget is eltávolítja az arcodról. A maszk összetevői között pedig ragasztó is szerepel, ezért olyan nehéz eltávolítani az arcról.
A fekete maszk helyett érdemes inkább egy olyan pakolást választani, ami lemosható vagy csak egyszerűen letörölhető, hiszen ezek is nagyon hatásosak, és mégsem tépi szét a bőrödet.
A következő oldalon egy videót is láthatsz a fekete maszkról!
Miért válassz különleges szállodát Budapesten?
2024-11-26
Fedezd fel a különleges szállodák világát Budapesten! Öt egyedi hotel típus, köztük a boutique szállodák, amelyek új szintre emelik az utazási élményt.
Teremts ünnepi hangulatot az oldalaidon – 5 tipp, hogy több foglalásod...
2024-11-22
Közelegnek az ünnepek, de nincs ötleted hogyan töltsd meg a szállodádat? Íme néhány tipp amivel növelheted a szállodai foglalásokat decemberre.
Legdivatosabb padlók napjainkban – melyik a legjobb választás otthonodba?
2024-11-01
Fedezd fel te is cikkünkben a legnépszerűbb padlóburkolatokat: vinyl, laminált, keményfa és más trendi megoldások, hogy otthonod stílusos és praktikus legyen.
Fedezd fel, hogyan segíthet egy pszichiáter a mentális betegségek diagnosztizálásában, kezelésében, krízishelyzetek megoldásában, addikciók és gyermekpszichiátriai problémák esetén.
A cirkon korona, a fémmentes fogpótlás modern megoldása, természetes megjelenést és tartósságot kínál, miközben teljesen allergénmentes és esztétikus választás.
Miért válassz különleges szállodát Budapesten?
Amikor utazást tervezel, nemcsak az úticél, hanem a szálláshely típusa is meghatározhatja az élményt. A hagyományos szállodák helyett egyedi...