Én nagyon hiszek a természetes anyagok felhasználásában, hiszen ezek nem csak sokkal tisztábban mint a boltokban kapható szerek, de gyakran hatásosabbak is. Ilyen irányú kutatásaim során ismerkedtem meg a Shea vajjal is, amelybe azonnal beleszerettem, és amelyet most bemutatok neked.
Mi az a shea, vagy karité?
Erre csak röviden térnék ki, hogy mégis annak is legyen fogalma róla, aki még nem ismeri a shea vajat. A botanikai besorolásokat nem szeretném ide erőltetni, ennek utána tudsz nézni, ha szeretnél mélyebben is belemenni a témába.
A shea vajat a shea fa, más néven karitéfa (melynek jelentése magyarul: vajas mag) terméséből vonják ki. A karitéfa az afrikai területeken honos, ezért nálunk nem él meg – szerencsénkre azonban a szállítás már megoldott. A karitéfa termése zöldes színű, vékony gyümölcshússal rendelkező, relatíve elég nagy bogyó, amelyben található a szintén nagy mag. Ebből a magból vonják a shea vajat.
Afrikában a sheafát egyébként szent faként tartják nyilván, és a sheafa termésének felhasználása náluk széles körben elterjedt – a gyümölcshús ehető, a dió héját és a fa törzsét fűtésre használják, míg a kéregnek és a gyökérnek gyógyító erejét használják ki, a dióból pedig a hozzánk is eljutó vajat készítik.
Teremts ünnepi hangulatot az oldalaidon – 5 tipp, hogy több foglalásod...
2024-11-22
Közelegnek az ünnepek, de nincs ötleted hogyan töltsd meg a szállodádat? Íme néhány tipp amivel növelheted a szállodai foglalásokat decemberre.
5 dolog, amiben egy pszichiáter segíthet
2024-10-09
Fedezd fel, hogyan segíthet egy pszichiáter a mentális betegségek diagnosztizálásában, kezelésében, krízishelyzetek megoldásában, addikciók és gyermekpszichiátriai problémák esetén.
5+1 érv, hogy 30 felett is lehet fogszabályzód!
2024-09-05
A cirkon korona, a fémmentes fogpótlás modern megoldása, természetes megjelenést és tartósságot kínál, miközben teljesen allergénmentes és esztétikus választás.
Az ottalvós esküvők különleges élményt nyújtanak a vendégeknek, de a sikeres szervezés érdekében számos fontos részletre kell figyelni.
A fogszabályozás nemcsak esztétikai, hanem egészségügyi szempontból is fontos. 2024-ben számos innovatív és diszkrét fogszabályozási lehetőség áll rendelkezésre, amelyek lehetővé teszik, hogy bárki megtalálja a számára legmegfelelőbb megoldást.
Miért válassz különleges szállodát Budapesten?
Amikor utazást tervezel, nemcsak az úticél, hanem a szálláshely típusa is meghatározhatja az élményt. A hagyományos szállodák helyett egyedi...