Victoria Beckham legújabb 2016-os kollekciója, vasárnap reggel debütált a New York Fashion Weeken. Nagyon sok szem figyelte az első sorban ülő csodaszép családját, de a designer új darabjain volt a fókusz. A ruhákra jellemzők a csodás sziluettek és finom aszimmetriák, emellé még kábító hatást kelt a sok cikk-cakk és a dinamikus csíkozás.
„A kollekció igazán az én egyéni stílusom evolúciójáról szól” – „Akartam egy új vonalat, frissebbet, modernebbet”
(A bemutató előtt Victoria ezt nyilatkozta a Voguenak)
Eme nyilatkozása vissza tükröződik ruháin, a ruhák világosabbak, és nagy arányban jelent meg a szövet, mint anyag a kollekciójában.
Victoria az eseményen egy lágy és puha elefántcsont színű garbóba jelent meg, melyet egy fekete skinny fazonú, azaz magas, karcsúsított nadrággal párosított. „Annyi vörös szőnyeges eseményre járok, és ez pontosan az, amit most viselni akarok”
Ruháin is visszajön a hűvösségé, de most mellé csempészett egy kis sexységet is, több ruhán megfigyelhetők a kis kivágások fura helyeken, mint például a hason, de nem annyit mutat, hogy már olcsó hatást keltsen. Az alapkoncepció színei egyértelműn sötétek és nem kihívóak, VB. esetében, több mint 10-15 éve nem beszélhetünk olcsó hatású habosbabos ruhákról. A szabások többségében egyenes vonalúak, azonban kis pluszként buborék szoknyát is adott egy két modelljére. A kabátok szintén szövetből készült darabok, melyek követik az egyenes vonalvezetést, azonban túlméretezett gombokkal és válltöméssel spékelte meg darabjait. Victoria bemutatója igazán jól időzített volt, hiszen New Yorkban -16 fok körüli volt a hőmérséklet, és mellé a hideg szélnek köszönhetően -24 volt érezhető.
„Reggel, amikor kijöttem a hotelből a szél szinte arcon csapott. A nadrágom, úgy tapadt a lábamra, mintha csak lábszárvédő lenne, és még a hajam is szanaszét állt és fagyottnak éreztem.”- „A hét elejét még magassarkúban kezdtem”- így a bemutató napján, már lapostalpú „szaladgálós” cipőben jelent meg és a vastag pulcsiban. Nem ez a legdivatosabb megjelenés, de kívánatos számára, ha nem akar halálra fagyni.
Forrás: V
Teremts ünnepi hangulatot az oldalaidon – 5 tipp, hogy több foglalásod...
2024-11-22
Közelegnek az ünnepek, de nincs ötleted hogyan töltsd meg a szállodádat? Íme néhány tipp amivel növelheted a szállodai foglalásokat decemberre.
5 dolog, amiben egy pszichiáter segíthet
2024-10-09
Fedezd fel, hogyan segíthet egy pszichiáter a mentális betegségek diagnosztizálásában, kezelésében, krízishelyzetek megoldásában, addikciók és gyermekpszichiátriai problémák esetén.
5+1 érv, hogy 30 felett is lehet fogszabályzód!
2024-09-05
A cirkon korona, a fémmentes fogpótlás modern megoldása, természetes megjelenést és tartósságot kínál, miközben teljesen allergénmentes és esztétikus választás.
Az ottalvós esküvők különleges élményt nyújtanak a vendégeknek, de a sikeres szervezés érdekében számos fontos részletre kell figyelni.
A fogszabályozás nemcsak esztétikai, hanem egészségügyi szempontból is fontos. 2024-ben számos innovatív és diszkrét fogszabályozási lehetőség áll rendelkezésre, amelyek lehetővé teszik, hogy bárki megtalálja a számára legmegfelelőbb megoldást.
Miért válassz különleges szállodát Budapesten?
Amikor utazást tervezel, nemcsak az úticél, hanem a szálláshely típusa is meghatározhatja az élményt. A hagyományos szállodák helyett egyedi...